Szerző: Schmidt Judit | Lektor: Dr. Palik Éva, Kovács Judit

A tea egészségre gyakorolt hatásai

Nem mindegy, milyen fajta teát iszunk, ahogyan az sem, hogyan készítjük el. A napszak, a hangulatunk, de akár egészségi állapotunk szerint is más és másfajta tea élvezetével tehetjük teljesebbé életünket. Írásunkból megtudható, miért jó teázni, és melyik tea hogyan védi az egészségünket.

A tea általános hatásai

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teában (mind a fekete és zöld fajtáját tekintve) található antioxidáns hatású anyagok (a kakaóban, feketecsokoládéban, vörösborban is jelen levő flavanolok, amelyek a flavonoidok közé tartoznak) rendszeres fogyasztás mellett csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek (például a magas vérnyomás, agyvérzés, emelkedett koleszterinszint) kockázatát. A rendszeres (napi három csészének megfelelő mennyiségű) teafogyasztás akár 10%-kal is csökkentheti a szívinfarktus kialakulásának kockázatát, emellett a teafogyasztás kedvezően befolyásolja a vérnyomást, a vérzsírszinteket és az erek egészségi állapotát is. Más eredmények is azt mutatják, hogy napi három csésze teát két héten át fogyasztva 25%-kal nő meg a vérben keringő flavonoidok szintje, amelyek antioxidáns (szabad gyökök elleni) hatásait a (az angolok kedvelt szokása szerint) hozzáadott tej nem befolyásolja.

123rf.com

 

Az Oolong tea gazdag forrása a tanninsavnak, amely javítja a száj egészségi állapotát. Kimutatták, hogy szájsebészeti beavatkozás után felgyorsítja a regenerálódást. Bár a folyamat mechanizmusa még nem ismert teljes egészében, kimutatták, hogy segít megelőzni a fogkő kialakulását is.

A maté tea erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, a fáradtság- és éhségérzetet, segíti az emésztést, ellazítja az izmokat, frissíti az agytevékenységet, a vérkeringést, segíti a szívműködést, segíti a vércukorszint szabályozását. Kávé helyett is fogyaszthatod, amennyiben élénkítő hatásra van szükséged.

Egy csésze teában található biológiailag aktív anyagok

Összetevő

Hatásai

Katechinek

Több mint a felét a teában található katechineknek az epigallokatechin-gallát nevű vegyület (EGCG) teszi ki, amely hússzor erősebb hatású antioxidáns, mint a C-vitamin.

Thearubiginek

A thearubigin a feketetea készítése során keletkezik a flavonoidokból, enzimatikus oxidáció során, amikor a tealevelek fermentációja bekövetkezik és feketévé válnak.

Teaflavinok

A tealevelek fermentációja közben keletkező anyagok.

Metil-xantinok

A tea legfontosabb purin alkaloidja a koffein, a teában is megtalálható enyhe élénkítőszer. 200 ml (egy csésze) tea átlagosan 40 mg koffeint tartalmaz, miközben az instant kávéban 64 mg-ot, a főzött kávéban pedig akár 150 mg-ot is mérhetünk.Kis mennyiségben teofillint és teobromint, xantint, hipoxantint is kimutattak a tealevelekben.

Tannin (csersav)

A flavonoidok közé tartozó anyag, amely a tea jellegzetes ízét, szájösszehúzó, fanyar zamatát, keserűségét adja.

Irodalom

Yang G et al.: Prospective cohort study of green tea consumption and colorectal cancer risk in women. Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention, 16, 1219-1223, 2007.

Le J., Li P. X., Andy H. L. et al.: Protective Effect of Green Tea against Prostate Cancer: A Case-Control Study in Southeast China. Int. J. Cancer, 2004;108(1):130–135.

Norman K. H., Harold S., Ian M. et al.: Cocoa, flavanols and cardiovascular risk. Br J Cardiol, 2004;11:379-86.

Khan N., Vaqar Adhami M., Mukhtar H.: Review: Green Tea Polyphenols in Chemoprevention of Prostate Cancer: Preclinical and Clinical Studies. Nutrition and Cancer, 2009;61(6):836–841.

Pon Velayutham, Anandh Babu, Dongmin Liu: Green Tea Catechins and Cardiovascular Health: An Update. Curr Med Chem., 15(18), 1840–1850, 2008.

Yuri Clement: Can green tea do that? A literature review of the clinical evidence. Preventive Medicine, 49, 83–87, 2009.

EUFIC: The Hidden Health Benefits of Tea.

Figler Mária, Cseh Judit, Bodrogi Péter: Az étrendi flavonoidok és hatásai.

Kiss Mariann: Teakalauz – A teáról praktikusan, Budapest, HVG Könyvek, 2007.

B.-H. Jin, J.-O. Lee, H.-D. Kim, D.-I. Paik: The Effect of Green Tea drinking on Dental Caries Prevention.

KAPCSOLÓDÓ cikkek

A kávéfogyasztás egészségre gyakorolt hatásai A kávéfogyasztás egészségre gyakorolt hatásai
A kávé mindennapjaink részét képezi, még akkor is lépten-nyomon találkozhatsz az illatával, ha nem is fogyasztod vagy nem rendszeresen. Sokak számára a nap indításához elengedhetetlen kellék, míg mások inkább a délutáni bágyadtságukat enyhítik vele. Nem kérdés, sokan szeretik, és ezért felmerül a kérdés, vajon milyen egészségi hatásai vannak a fogyasztásának.
Schmidt Judit
A polifenolok egészségre gyakorolt hatásai A polifenolok egészségre gyakorolt hatásai
A különböző növényekben több mint nyolcezerféle polifenolt ismerünk. Szinte minden növényi eredetű élelmiszerben jelen vannak, mennyiségük és szerkezeti felépítésük igen változatos. Megmutatjuk ezeknek a rejtélyes hangzású vegyületeknek a főbb jellemzőit, hatásait, legfőbb forrásaikat.
Schmidt Judit
A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, mint az egészséges étrend alappillére A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, mint az egészséges étrend alappillére
Mindannyian tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet és a szomjazást kevésbé bírjuk, mint az éhezést. Kevésbé vagyunk tisztában a túl sok és a túl kevés folyadékfogyasztás lehetséges hatásaival.
Schmidt Judit